Színek tudománya

színelmélet

A színek harmóniáját mindenki élvezheti. De ami még fontosabb, nem csak a művészek képesek megalkotni. Bármilyen meglepő, a színeknek is megvan a maga tudománya (és itt nem csak az Newton féle fizikai megfogalmazásokra gondolok). Kevésbé ismert Goethe (igen, az író Goethe) színtana egy kissé másképpen közelíti meg a színek tudományát. Goethe megfigyelései inkább a művészek számára volt hasznos, de a legtöbb napjainkban ismert esztétikai színelmélet alapja tőle származtatható.

Goethe művében a fény elemzése helyett inkább a színek esztétikai hatását vizsgálta. Elsőként létrehozott egy hat részes színkört (amit Adolf Hölzel egy tizenkét részes színkörré egészített ki), ezzel a színkörrel dolgozta ki elméleteit a színek keveredéséről és harmóniájáról.

A három elsődleges szín a vörös a sárga és a kék. Ezek mellett szerepelnek a másodlagos színek, amiket Goethe sárgásvörösnek, kékesvörösnek és zöldnek nevez. A hat egymással szemben álló szín egymás kiegészítő színei. Ezek a színpárok azért fontosak, mert a szem egy szín láttán automatikusan „megkívánja” annak ellentétpárját. Ezzel magyarázható az az ismert képjáték, amikor egy képet hosszan nézünk, majd utána egy fehér felületre tekintünk, meglátjuk ugyan azt a képet „negatívan”. De ez magyarázza azt is, hogy a fű zöldebbnek hat az alkony vöröses fényében, vagy hogy egy tiszta lila vázába sokkal szebben mutatnak a sárga virágok.

Ezzel a kis bevezetővel nem elriasztani szerettelek volna titeket, inkább csak egy kis ízelítőt adni a színek másfajta tudományából.

Bevallom, Goethe nem könnyű olvasmány, ezért nem szeretnék idézni belőle. Akit mégis érdekelne a mű, Johannes Pawlik egy remek válogatást állított össze „Johann Wolfgang Goethe – Színtan, Didaktikai rész” címen.

Köves minket itt is:
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.